Valami

2010. július 8., csütörtök

Most éppen aludnom kéne, hogy ne egy zombi dajka érkezzen meg Olaszországba, de amennyire alkalmatlan a hajnali 4 óra a becsekkolásra, épp úgy alkalmatlan az este 7 az alvásra. az én koromban ugye...
Furcsa mód nem izgulok. A repülőtéri procedúrától tartok ugyan, mert ott mindig szívatnak valami hülyeséggel, meg rémálmom, hogy az én nevemet harsogja a hangosbemondó, csak mert esetleg eltettem egy robbanószer alapanyagú parfümöt - Gyula barátommal megtörtént, azóta ne kísérletezem a parfümfuvarral, legyen elég a tusfürdő.
Szóval 5 hét Olaszország - még ilyen sokáig sosem voltam távol itthonról, és fel sem fogtam még, hogy most leszek, de hát ott lesznek velem a kottáim, Erinek hála egy szentkép is - nincs mitől félnem hát.
Vicces volt a tárgyalási folyamat az anyukával. Az egyik első kérdése az volt, hogy nem gond-e, hogy az állatok ki-be járnak a házba. Halak, töméntelen sok hörcsög, nyúl, kutyák, macskákés lovak rendszeres társaságához szokott lelkem csak óvatosságból nem vágta rá, hogy kifejezetten előny - érezzék csak úgy, hogy a munkám "áldozatos" náluk:)
Aztán a napi legalább fél óra zongora - hát nálam itthon az napi másfél-kettő és fél; szóval ezen sem fogunk összeveszni. Hozzátette, farmon leszünk, mindig koszos leszek, és a semmi közepén van szinte, nem egy diszkó övezet - itt már a májam is kacagott, imádok koszos lenni (a jó ízlés határain belül persze, olyan kényelmesen koszosnak, rendetlennek, amikor nem számít, hogy a fejem alsó balféltekéjének ötödik sor hajszálai közt a harmadik nem úgy áll, ahogy kéne) és a nyugalom táplálék kicsi szűmnek... És mindezért még fizetnek is, igaz, nem felsőkategóriásan, de a telhetetlennek semmi a jussa, úgyhogy hagyom magamat nyugodtan örülni.
Még öt óra, és indulunk Feri-hegyre éjszakázni... az lesz csak a jó móka!!!
Mielőtt elalszotok, gondoljatok majd rám, a virrasztóra. és küldjetek nekem pár jó kívánságot az éjszakába! A legközelebbi bejegyzésig csók minden aranyos olvasómnak:
Juditotok

1 megjegyzés:

  1. Hehehe... a Ferihegy jó kaksi csövezés szempontjából... nem úgy mint a madridi... ott aztán mint medve úgy lehet aludni különböző zugokban!!!!
    Remélem jót repülsz, és az olasz barátok majd várnak Rád!!!
    Amúgy 5 hét az repül... első kettőn , beleszoksz, beilleszkedsz, 2 kettőt élvezed, aztán már hazafele szolod h hányat kell aludni, mikor te még nem is akarnál hazajönni csak egy kicsit.... :P
    csokimókus Gégé

    VálaszTörlés