Box of Books

Most pedig, aki hozzájutna egy doboznyi könyvhöz a könyvek Eldorádójából:

http://evie-bookish.blogspot.com/2011/12/box-of-books-huge-international.html

A tulajdonos hölgy ugyanis költözik, de sajnos - mily fájdalom - nem viheti az összes könyvét magával, így kénytelen volt egy giveawayt csinálni :)

Hajrá!

Nyerj könyvet!

Ezekről a nyereményjátékokról még Adritól, a szerencséstől (kijár már neki az eposzi állandó jelző, miután halmokban áll a könyve:), és most rút, számító módon plusz pontokért reklámozom őket :)

Itt van egy:

http://turningthepagesx.blogspot.com/2012/02/200-follower-giveaway.html?showComment=1330003432700#c7785454616251705847

Próbálkozzatok és nyerjetek!

Elfeledett könyvek temetője

Jaj, hát olyan régen nem írtam már semmit, pedig annyira azért nem viselt meg Itália, hogy elapadjon billentyűimről a szó...

Ami azóta sem változott, az a szegény árvámnak, szeretettel nevelt Mah-ree Nokomnak a sorsa. Lehet, hogy szegényke bekerül az Elfeledett Könyvek Temetőjébe (Gabi követőm: olvasd el Carlos Ruiz Zafón "A szél árnyéka" című csodáját, akkor érthetőbb lesz, és még szórakoztatni is fog, tényleg nagyon jó!), amíg nem adoptálja valaki. Mondjuk úgy, hogy ha nem író, hanem buddhista szerzetes szeretnék lenni, akkor most tartanék annál a résznél, amikor csak dörömbölök a kolostor ajtaján, de próbatételként nem ajtót nyitnak, hanem leöntenek mosogatólével (meg olyasmikkel, amit ide le sem merek írni).

Azért a lelkesedésem töretlen, hiszen mindjárt itt a húsvét, és nekem van a legcsodásabb nyuszipockom, aki csodafinomakat hoz nekem pár napon belül! (Ebből is látszik, hogy a nyúl mennyivel hálásabb jószág, mint a papír!)

Pusszantás, feleim!

Francesco - aka kedves idős úr Hollandiából

Megfogadtam, hogy ez az ember külön fejezetet kap a blogomban, de eddig még nem volt alkalmam leülni és hozzáfogni a megírásához, most azonban egyedül hagyott a család a farmon, úgyhogy úgy érzem, itt az idő...

Ez a kedves idős úr egy nyaraláson ismerkedett meg Silvana nagyival, és mivel nemrég halt meg egy közös ismerősük, és hazafele tartott, a nagyi úgy gondolta, megszállhatna itt egy éjszakára, hogy kipihenje magát. Egy éjszaka... Csodálkoztam is, hogy amikor én kérdeztem meg az öreget, mennyi ideig marad, azt mondta:"Nem tudom... A világ összes ideje az enyém! Talán két hét, talán négy..." Gondoltam, milyen aranyos, a nagyi jól érzi magát vele, marasztalta... Hát látszik, hogy nem tudok olaszul, nem értettem, ki mit mondott kinek, s milyen dráma zajlott a háttérben... Bácsikámat ugyanis marasztalta a rosseb, sőt már a második nap jelezték neki, hogy talán indulnia kéne, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy de hát itt olyan jól alszik, meg minden... Hozzáteszem, az anyuka szobájában! Ajándék, köszönet semmi, csak hiszti, ez miért nincs, az miért nincs, az utsó napján (5.) kiakadt, hogy miért nincs reggeli keksz, aztán mikor a őröndjeit segített Roberta berakni a kocsiba, ott volt vagy egy raklapnyi... Hát ennyit róla, és érezhetően sértődött volt, hogy mennie kellett. Aztán még egyszer felhívta a nagyit otthonról, hogy: Ó, a Te meghívásod miatt útvonalat változtattam, és most nem volt hol megállnom már hazafele...
Plusz gyönyörűség, hogy a közös ismerős temetésére az anyuka vette meg online a virágokat, amelyekből majdnem "elfelejtette" kifizetni a részét, de a régi nyaralós ismerősöknek már azt mondta, ő vette őket, így neki kell fizetni...

Egy 80 éves kurafi, kedves idős úrnak álcázva... De legalább holland emberrel néztem a holland-spanyol döntőt - már nem is bánom, hogykikapott ez a nemzet: a focistáik agresszív csalók voltak, ő meg... Francesco! (A név immár fogalom a Gallina-Bognetti házban)

Leírás

Na szóval... Nagy dilemmában voltam, hogy mi kerüljön a blogba, és mi a kör e-mailbe, mert mások az olvasók, így végül úgy döntöttem, hogy kibővítem a körleveleim címlistáját, ide meg csak "száraz" adatokat írok, hogy tudjátok, a levelekben kikről is van szó, vagy miről.

A mai blogban kedveskéim megismerkedhettek a Bognetti család állataival!
Szóval az "osztálynévsor":

Alex és Dianna - lovak

Ciccio, Pippi és Tuno - a pudli kutyusok

Lucífero, Puglia és Rockey - a három macska

Christina és Grace - tyúkok, akik a Grace klinika tiszteletére kapták neveiket, és ha a kakasaikat is megveszik, természetesen a passzoló fiúnevet kapják.

Két névtelen papagáj (vagy csak én voltam figyelmetlen???)

Margherita és Dino - kacsák

Ricci - teknős

Diego - vadászgörény

Gwendolino és Serafina - a libák, akik eredetileg Serafino és Gwendolina voltak, mígnem kiderült, hogy fordítva vannak :)

Azt hiszem, így teljes a kép... Remélhetőleg senkit nem hagytam ki, nagy blama lenne. És ezek a jószágok kérem nap közben szabadon szaladnak fel s alá! A macskákkal a legnehezebb megértetni, hogy mindent azért mégsem lehet, rájötte már, hogy a magyar lány szobája tabu, ezért természetesen mindig be akarnak jönni, mert úgy izgi. Tegnap reggel a fürdőben találtam egyet, kihessegettem, s mire a szobámba értem, már kettő volt ott, és provokatív tekintettel méregettek - nem vicc! Ma reggel pedig Puglia udvarolt körbe a folyosón, annyira be akart jönni, de éreztem én, hogy csak hátsó szándékkal kedves, bár meg kell hagyni, megadta a módját: nemcsak hozzám dörgölődzött, még meg is nyalta a lábamat - ilyet eddig csak kutya csinált velem. Bővebb sztorik majd az e-mailekben, de azért ide is jöjjetek néha! Gabi, látom, te már feliratkoztál, szólj a többi 8asnak (10esnek) is!

Most éppen aludnom kéne, hogy ne egy zombi dajka érkezzen meg Olaszországba, de amennyire alkalmatlan a hajnali 4 óra a becsekkolásra, épp úgy alkalmatlan az este 7 az alvásra. az én koromban ugye...
Furcsa mód nem izgulok. A repülőtéri procedúrától tartok ugyan, mert ott mindig szívatnak valami hülyeséggel, meg rémálmom, hogy az én nevemet harsogja a hangosbemondó, csak mert esetleg eltettem egy robbanószer alapanyagú parfümöt - Gyula barátommal megtörtént, azóta ne kísérletezem a parfümfuvarral, legyen elég a tusfürdő.
Szóval 5 hét Olaszország - még ilyen sokáig sosem voltam távol itthonról, és fel sem fogtam még, hogy most leszek, de hát ott lesznek velem a kottáim, Erinek hála egy szentkép is - nincs mitől félnem hát.
Vicces volt a tárgyalási folyamat az anyukával. Az egyik első kérdése az volt, hogy nem gond-e, hogy az állatok ki-be járnak a házba. Halak, töméntelen sok hörcsög, nyúl, kutyák, macskákés lovak rendszeres társaságához szokott lelkem csak óvatosságból nem vágta rá, hogy kifejezetten előny - érezzék csak úgy, hogy a munkám "áldozatos" náluk:)
Aztán a napi legalább fél óra zongora - hát nálam itthon az napi másfél-kettő és fél; szóval ezen sem fogunk összeveszni. Hozzátette, farmon leszünk, mindig koszos leszek, és a semmi közepén van szinte, nem egy diszkó övezet - itt már a májam is kacagott, imádok koszos lenni (a jó ízlés határain belül persze, olyan kényelmesen koszosnak, rendetlennek, amikor nem számít, hogy a fejem alsó balféltekéjének ötödik sor hajszálai közt a harmadik nem úgy áll, ahogy kéne) és a nyugalom táplálék kicsi szűmnek... És mindezért még fizetnek is, igaz, nem felsőkategóriásan, de a telhetetlennek semmi a jussa, úgyhogy hagyom magamat nyugodtan örülni.
Még öt óra, és indulunk Feri-hegyre éjszakázni... az lesz csak a jó móka!!!
Mielőtt elalszotok, gondoljatok majd rám, a virrasztóra. és küldjetek nekem pár jó kívánságot az éjszakába! A legközelebbi bejegyzésig csók minden aranyos olvasómnak:
Juditotok