Jaj, hát olyan régen nem írtam már semmit, pedig annyira azért nem viselt meg Itália, hogy elapadjon billentyűimről a szó...
Ami azóta sem változott, az a szegény árvámnak, szeretettel nevelt Mah-ree Nokomnak a sorsa. Lehet, hogy szegényke bekerül az Elfeledett Könyvek Temetőjébe (Gabi követőm: olvasd el Carlos Ruiz Zafón "A szél árnyéka" című csodáját, akkor érthetőbb lesz, és még szórakoztatni is fog, tényleg nagyon jó!), amíg nem adoptálja valaki. Mondjuk úgy, hogy ha nem író, hanem buddhista szerzetes szeretnék lenni, akkor most tartanék annál a résznél, amikor csak dörömbölök a kolostor ajtaján, de próbatételként nem ajtót nyitnak, hanem leöntenek mosogatólével (meg olyasmikkel, amit ide le sem merek írni).
Azért a lelkesedésem töretlen, hiszen mindjárt itt a húsvét, és nekem van a legcsodásabb nyuszipockom, aki csodafinomakat hoz nekem pár napon belül! (Ebből is látszik, hogy a nyúl mennyivel hálásabb jószág, mint a papír!)
Pusszantás, feleim!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése